Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Unidec massza? Van, de nem adok!

2009.08.31

Kép Mit csinál egy nő, ha otthon van a gyermekével? Próbálja megvalósítani önmagát anyaként, háztartási alkalmazottként, vagy éppen feleségként.

Miután az élet számos területén bizonyítottam már nem csekély önbizalmamat, fejembe vettem, hogy kicsi lányom keresztelőjére megsütöm az évezred marcipán-bevonatú tortáját, hogy ugyan hadd legyen már csodálkoznivalója a mélyen tisztelt családtagoknak.

Annak rendje és módja szerint már legalább a keresztelő előtt egy hónappal elkezdtem az anyaggyűjtést. Mérhetetlen mennyiségű tortareceptet és jótanácsot sikerült a merevlemezre mentenem. Miután az alapanyagok beszerzésén is szinte túlvoltam, kiderült, hogy ó borzalom, nincs hófehér marcipán. Nem, nem az aktuális üzletben nincs, hanem nem létezik. Egyébként a színes is aranyáron kapható, úgyhogy egy gyors fejszámolás után rögtön leesett a tantusz, hogy az én kétes kimenetelű kísérletem bekerülési költségén egy valamire való cukrászdában is legalább három gyönyörűséges tortát rendelhetnénk.

Most bizonyára azt gondolja a kedves olvasó, hogy ezzel a lendülettel fel is hagytam a tortasütési tervemmel, de nem. Sőt! Annál inkább rákkattantam a témára, és rövid kutakodás után meg is találtam a magyarázatot, hogy hírös magyar cukrászdáink miért tudják áron alul kínálni a hófehér marcipánnal bevont tortáikat. A kulcsszó: unidec, azaz univerzális dekorációs massza. Ezerpárszáz forintért szerezhető be kilója hófehér változatban, amit hagyományos ételfestékkel aztán tetszés szerint színezhetünk. Ráadásul állítólag a megmunkálása is könnyebb, ami egy önjelölt cukrász esetében nem is olyan elhanyagolható szempont.

Hát, körülnéztem a neten, és ismételten konstatáltam, hogy a pestieknek minden a fenekük alatt van, ugyanis ott több helyen is beszerezhető a csodamassza. Bezzeg szerencsétlen vidékiek. Hozzánk legközelebb Solton van egy cukrász-nagyker, ahol lakossági kiszolgálás is van, ami idestova cirka 60 km, úgyhogy szinte olcsóbb a drága marcipánnal tortát bevonni, mint benzint püfögtetni az unidecért. Na tessék, csöbörből vödörbe!

Naná, hogy az én drága páromnak most is mentő ötlete támadt, ami ráadásul még logikusnak is tűnt: vegyünk valamelyik helyi cukrászdában! Csak az érzelmi töltöttséget érzékeltetendő: mindez úgy három nappal a keresztelő előtt történt. Persze az én Gézám sem lopta a napot, másnap rögtön unidecbeszerző körútra indult.

Első útja az a cukrászda volt Tolnán, ahol a legfinomabb házi krémest kapni. Ott nem volt ilyen massza, mert állítólag nincs igény az ilyen tortákra, de ha lenne sem kapnánk, és mások sem fognak adni. Ja, persze!

Második próbálkozás Bothék cukija, ahova mindig fagyizni járunk családostól. Ott konkrétan közölték, hogy igen, ők is ezzel dolgoznak, van is egy csomó náluk, de nem adnak el ilyesmit.

Ekkor jöttem ismét én a képbe. Egy szekszárdi nagymúltú cukrászdánál próbálkoztam be, de nem ám csak úgy, ukkmukkfukk rájuk törve az ajtót. Nőiesen, ravaszan közelítve meg a kérdést, egy jó ismerőst kértem meg, aki ott dolgozik, hogy ugyan legyen kegyes és szerezzen már. Na akkor jött az igazi döbbenet. Még a dolgozónak sem adnak el ilyen masszát.

Ekkor már kezdett felrémleni, hogy talán inkább hasadóanyag-beszerzéssel kéne foglalkozni, az bizonyára egyszerűbb. Persze ott volt még a solti üzlet, mint végső lehetőség, és a keresztelő előtti utolsó napra be is terveztük az utat.

Éppen az előző nap délutánon rohangáltunk fel-alá autóval Tolna városában, amikor párom a buszmegálló előtt elhaladva laza mozdulattal leparkolt. Kérdő tekintetemet látva csak annyit mondott, hogy még ebben a cukiban megkérdezi ezt a masszát, hátha. Ide nem igazán jártunk eddig, bár amikor nagyfiammal várandós voltam a vaníliafagyijukból kétnaponta négy adagot legalább elfogyasztottam. Bori néni, a Wittner cukrászda oszlopos tagja és tulajdonosa Gézám kérdésére sajnálkozva megjegyezte, hogy miért nem szóltunk egy nappal előbb, akkor mára meghozatta volna a szállítóval. Azért biztos, ami biztos, megnézi, hátha van a hűtőben egy felesleges csomag. Felesleges csomag nem volt ugyan, de az utolsó kiló unidec masszát kihozta, mondván, úgyis ritkán rendelnek ilyet, talán nem fog hiányozni. Mindezeken túlmenően ráadásul még a tárolásra, használatra vonatkozóan is kioktatta a páromat, hogy biztosan sikerüljön a torta.

Hát, ennyit a kereskedői szellemről, ami Tolnán uralkodik, és csak megjegyzem, hogy Bori néni igazán tarthatna egy tanfolyamot Tolna város ifjú cukrászainak üzletvezetésből és emberségből, meg még sokminden másból is. Mi mindenesetre soha, de soha többé nem fagyizunk, nem sütizünk máshol, csak a tolnai buszmegállóban, az egyszer biztos.

Minden jó, ha jó a vége, sikerült a világ leglaposabb tortáját elkészítenem. Kicsit retró, kicsit lapos, kicsit girbe-gurba, de én sütöttem!

 

A mappában található képek előnézete Torták

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>